Képzési Központ Szakágazat

A Képzési Központ Szakágazat – az ATOMIX Kft. önálló szervezeti egységeként – 2006. szeptember 1-jével alakult.

Megalakításának célja, hogy Megbízói számára speciális és általános felnőttképzési igények kielégítése érdekében, valamint az oktatás-képzési tevékenységhez kapcsolódó kiegészítő szolgáltatást végezzen.

Fontos feladata az atomerőmű szakemberutánpótlás-biztosításának támogatása a szakmai elméleti-, és gyakorlati képzések során, másrészt széleskörű oktatásszervezési szolgáltatás nyújtása az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. és a területén munkát végző vállalkozások számára, kiváló minőségben.



A szakágazat munkatársai mindent megtesznek azért, hogy a szolgáltatásaikat igénybe vevők elvárásainak megfeleljenek.

Munkájuk során kapcsolatot tartanak külső intézményekkel, hatósági és egyéb állami szervekkel, többek között a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Katasztrófavédelmi Hatósági Osztályával, a Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával, valamint az Országos Atomenergia Hivatal munkatársaival.

Az MVM PA Zrt. Biztonsági-, Karbantartási-, és Üzemviteli Igazgatóságok utánpótlás bázisának biztosítása érdekében 2006 októberétől – 2011. évet kivéve – folyamatosan vesznek fel betanulókat. A szakmai elméleti-, és gyakorlati képzés befejezése után a sikeres vizsgák letételét követően a jól teljesítők – a státusz adta lehetőségeket figyelembe véve – átkerülnek az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. állományába.

A Képzési Központ Szakágazat tevékenysége meglehetősen szerteágazó, munkatársai hosszú évek szervezői tapasztalatával rendelkeznek, precíz és lelkiismeretes munkájuk nagyban hozzájárul a szakágazat sikeres működéséhez.


A tevékenységek elvégzéséhez – a törvényi előírásoknak mindenben megfelelve – az alábbi jogosultságokkal rendelkezik:

  • A Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a „tűzvédelmi szakvizsgák oktatásszervezői regisztrációja” tárgyú kérelmet jóváhagyta, és a tűzvédelmi szakvizsga szervezési tevékenységet SZ018/1-2-3-4-5/17/2006. regisztrációs számon engedélyezte,
  • A 487/2015. (XII.30.) Korm. rendeletben foglaltak betartásával alapfokozatú sugárvédelmi képzés és továbbképzés végzésére vonatkozó engedélyt (SVR-HA12892) adott ki az ATOMIX Kft. részére az Országos Atomenergia Hivatal.

 

Képzési területek:

  • Az MVM PA Zrt. székhelyén történő önálló tartózkodáshoz szükséges „Belépőképzés” megszervezése, végrehajtása (Belépőképzés „A” modul és Belépőképzés „B” modul),
  • az MVM PA Zrt. székhelyén történő önálló munkavégzéshez szükséges biztonságtechnikai vizsgák szervezése és lebonyolítása (MSSZ/KKÁT MSSZ vizsga, munka- és tűzvédelmi vizsgák, kapcsolási műveletek végrehajtása vizsga, kábelfektetési ismeretek vizsga), valamint
  • rendeletekkel előírt képzés és továbbképzés szervezése és végrehajtása (Alapfokozatú sugárvédelmi ismeretek és továbbképzés, Tűzvédelmi szakvizsga – 1. és 2. foglalkozási ág).

 

 
Képzés és továbbképzés:

  • Tűzvédelmi szakvizsga – a hegesztők és az építőipari tevékenység során nyílt lánggal járó munkát végzők részére (HG),
  • Tűzvédelmi szakvizsga - az Országos Tűzvédelmi Szabályzat szerint fokozottan tűz- vagy robbanásveszélyes osztályba tartozó anyagoknak bármely időpontban 300 kg tömegmennyiséget meghaladó mennyiségű tárolását vagy 100 kg tömegmennyiséget meghaladó mennyiségű ipari vagy szolgáltatás körébe tartozó feldolgozását, technológiai felhasználását végzők (AB),
  • Tűzvédelmi szakvizsgára felkészítő képzés a propán-bután gáz lefejtését, töltését, kiszolgálását végzők, továbbá azon propán-bután gáz üzemű targoncák kezelői részére, akik a targonca üzemanyag palackjának (tartályának) cseréjét is végzik,
  • Tűzvédelmi szakvizsgára felkészítő képzés az üzemanyagtöltő állomások üzemviteli dolgozói részére,
  • Belépőképzés „A” modul,
  • Belépőképzés „B” modul,
  • Kézi hajtású daru- és emelőszerkezet kezelő, teherkötöző, daruirányító tanfolyam,
  • Alapfokozatú sugárvédelmi képzés és továbbképzés,
  • Felvonóvezető és mentési tanfolyam.

 

Az ügyfélszolgálati irodákban az oktatásszervezők munkanapokon reggel 7:00 órától 15:20 óráig állnak rendelkezésre.

Az ügyfélszolgálat helyszíne: MVM Paksi Atomerőmű Zrt. Oktatóközpont, fsz. 09., I. em. 110. és 113. irodák.